Kedves blogolvasó barátaim!


Kedves blogolvasó barátaim!

A továbbiakban az eredeti, angol nyelvű oldalon olvashatjátok Aisha bejegyzéseit:
http://aishanorth.wordpress.com/

 
Köszönöm az együtt töltött időt!
Szeretettel ölellek benneteket!
 
Krisztina
 

Rövid frissítés az energiákról (2013. augusztus 7.)


Drága barátaim!

Ezt az üzenetet, ami megerősíteni látszik, amit sokunk érez mostanában, a CCs-től kaptam ma reggel:

Még egyszer köszönet, hogy figyeltek ránk. Tudjátok, bár úgy tűnhet, hogy a vonalak nincsenek nem túl virgoncak mostanában, valójában aktívabbak, mint valaha, de jelen pillanatban annyi minden folyik a színfalak mögött, hogy legjobb, ha kimaradtok belőle. Egyáltalán nem azért, mert nem bízunk meg bennetek, hanem azért, mert akkora nagyságrendű dolgok vannak folyamatban, amit az emberi agy egyszerűen képtelen lenne felfogni. Tudjátok, a birodalmak, ami egyelőre rejtve vannak kíváncsi szemeitek elől, mindig is mozgásban vannak, és semmit sem hagyunk a véletlenre. Ezért is jut el hozzátok olyan kevés információ.

Tudjuk, az sokatokat megdöbbenti, mivel mint egy vészjelzést értelmezik, de inkább mondjuk azt, hogyha nem is vesztek részt ebben, az nem jelenti azt, hogy ne lennétek nélkülözhetetlen elemei a folyamatnak. Mert azok vagytok, bár olyan minőségben, ami nem követeli meg, hogy mindent tudjatok. Mint ahogy már sokszor beszéltünk róla, mindannyian tagjai vagytok az élőlények egy nagy halmazának, ahol mindenki szívében ugyanaz cél él, mégpedig az, hogy visszahozzuk a fényt a ti csodálatos bolygótokra. Mint ahogy mostanra már tudjátok, a szerepetek ebben nélkülözhetetlen, ti vagytok az egyetlenek, akik áthidalják a teret a ti világotok fizikai, és azon része közt, ahol mi élünk. Más szavakkal élve ti vagytok a földi csapat, viszont ugyanakkor az éginek is tagjai vagytok, ha mondhatom így, és ti vagytok a kapcsolat a kettő közt.

Bár most úgy fogjátok érezni magatok, mintha partra vetődtetek volna, teljesen egyedül, mindenféle segítség nélkül a mi oldalunkról. Nem is tévedhetnétek jobban, de ismét leszögezzük, hogy ezt nem rójuk fel nektek, miután ez az ijesztő csend sokatok számára rosszat sejtet. Ám mégis ismét arra kérünk, hogy bízzatok bennünk, mikor azt mondjuk, minden a terv szerint halad, és mikor eljön az idő, annyi információ és fény fog elárasztani benneteket, hogy ezt a rövidke időszakot gyorsan elfelejtitek majd.

Tudjuk, milyen kínokon mentek most keresztül, legyen az testi fájdalom, vagy lelki stressz okozta, de kérlek titeket, ne térjetek le az útról, és tartsátok észben, hogy ez a rész éppen olyan fontos, mint bármelyik másik. NEM maradtok ki semmiből, egyszerűen védelmezünk titeket, hogy elláthassátok feladatotok, méghozzá azt, hogy ti legyetek a kapocs a fátyol két oldala közt. Amit egyébként nagyszerűen tesztek, még akkor is, ha sutba akarjátok éppen vágni az egészet. Mivel 100%-ig benne vagytok akkor is, mikor egyébként azt mondjátok, „ebből már elég”, így is sokat segítetek abban, hogy annyira felgyorsítsuk ezt a folyamatot, amennyire csak lehet. Ezért pedig nem is lehetnénk hálásabbak. Szóval tartsátok észben, hogy sosem hagyunk magatokra,akkor sem, ha ez most így érződik, éppen csak visszahúzódtunk most egy kicsit, hogy a folyamat ezen része olyan simán menjen, amennyire ez csak lehetséges. Köszönjük, csak ennyit szerettünk volna mondani. Most pedig menetek.

Tényleg a megpróbáltatások ideje ez, és tényleg nem könnyű megtartani magunkban a lelkesedést, mikor mind a test és a szellem legszívesebben elbújna valahova. Legbelül mélyen mégis tudom, hogy nincs semmi, amit jobban akarnék annál, hogy mindezt tovább folytassam, nem számít, időnként milyen nehéznek tűnik ez. Megtesszük, méghozzá együtt tesszük, és együtt túljutunk majd ezen a csenden, ezen az ürességen, ami mindig ott van minden egyes nagy változás előtt. Köszönet mindannyitoknak, amiért részt vesztek ebben, és amiért hozzáadjátok fényetek ehhez a körhöz és a bolygóhoz.

Rengeteg szeretettel és hálával, Aisha.

339. rész (2013. augusztus 5.)


Mint ahogy arról már meggyőződhettetek, a hullámok, mik partotok ostromolják, még nem csendesedtek le, de mint ahogy már mondtuk, ez a nem túl távoli jövőben be fog következni. Igen, tovább is ragaszkodunk az idő ilyen bizonytalan megjelöléséhez, aminek oka az, ami eddig is. Az emberiség időmértékegységekre épül, ami az időt lineárisan felosztja, és kisebb egységekbe rendezi, ami alapján az életünket intézzük. Ez tökéletes számotokra, számukra, mindannyiótok pontosan ugyanúgy értelmezi ezt az idővonalat és annak egyes pontjait. Előre és hátra is működik, vagy, ahogy ti mondanátok, a jövő és a múlt leírására is alkalmas. Tehát számotokra minden eseményhez egy számsor tartozik, ami pontosan meghatározza, mikor is történt az az esemény. Ugyanígy álltok hozzá a jövőtök megtervezéséhez is, mivel pontosan így szerettek egy adott számsort hozzárendelni az eseményekhez, és amitől mindannyiótok számára olyan egyszerű értelmezni ezt a lineáris idővonalat, ami, hogyha kirakjátok rá a számsorokat, kiadja az életetek.

Így tehát bármit is tesztek, az többé-kevésbe ennek a rendszernek lesz alárendelve, ami lehetővé teszi a könnyű tervezést, méghozzá olyan módon, ami mindenkinek megfelel. Mindannyian egy időben érkeztek munkába, senki sem kési le a járatát, mert az adott időben érkezik, és mindannyian tudjátok, mikor van itt az ideje az alvásnak és az ébredésnek. Sokatok alá is rendeli magát ezeknek az előre megadott időpontoknak, ami eldönti, mikor is kell kezdened a napod, hogy az tökéletesen passzoljon mások időbeosztásához.

Legyen, ahogy lennie kell, de mi teljesen máshogy értelmezzük az időt, és ez egy olyan téma, amit régebben már sokszor érintettünk. Ahogy már mondtuk, számunkra az idő nem egy vonal, amin végig kell sétálni, hanem valami élő dolog, ami növekszik és tágul és összezsugorodik, valami, aminek rengetek rétege van,és valami, ami tele van lehetőséggel. Más szavakkal élve az idő a lehetőségek termékeny bőségszaruja – ha azt megfelelően alkalmazzák –, nem pedig az a kényszerzubbony, amivé az emberiség kárhoztatta. Tehát még egyszer, ha arra kértek minket, hogy tisztázzuk, mit is értünk a jövő alatt, hogy írjuk le nektek számszerűsítve, hogy megnyugodjatok – ez az, amire képtelenek vagyunk. Mivel a ti korlátozott időfelfogásotok mindössze egy aprócska morzsa ebben a hatalmas, csodálatos szerkezetben, amit a szükségleteink kielégítésére használhatunk. Így tehátt továbbra is olyan kifejezésekkel fogunk idegesíteni, mint „hamarosan”, „a közeljövőben”, vagy éppen „már csak egy köpésnyire”, és amíg ti a fogaitok csikorgatjátok, mi továbbra is csak annyit mondhatunk, hogy minden rendben, minden a terv szerint halad. Semmi ok az aggodalomra, legfeljebb csak azon lehet aggodalmaskodni, hogy elfogy a türelmetek, mielőtt elérnénk ahhoz az időponthoz, amit mi csak „hamarosan”-ként emlegetünk.

Más szavakkal élve minden fénysebességgel halad, de számotokra, azok számára, akik a mindennapi hajtás szellemi és testi megerőltetésében élnek, úgy tűnhet, hogy csak aprókat lépegetünk előre – mintha nem is mennénk előre –, így hát minden egyes nap kicsit nehezebbnek és kicsit pesszimistábbnak érzitek magatok. Ismételten – egyikkőtöket sem hibáztathatunk ezért, mivel pontosan ez az, amire számítani lehetett. Végül is olyan hosszú utat tettetek meg olyan rövid idő alatt, bár számotokra lesznek olyan napok, mikor úgy érzitek, semmit sem haladtatok előre. De kérlek, emlékezzetek rá az ilyen napokon, mikor olyan sok minden történik egyszerre, hogy fel sem fogjátok, mindössze azt, hogy valami készülődik, hogy egyáltalán nem egy helyben álldogáltok. Mivel nem kaptok elég információt, úgy fogjátok érezni magatok, mintha mindenből kihagynának titeket, és nem hibáztathatunk titeket, ha emiatt kicsit frusztráltak lesztek, de kérlek, higgyetek nekünk, mikor azt mondjuk, hogy mindenre gondunk van, és mindannyian éppen azt teszitek, amit tennetek kell. Emellett azt is szeretnénk még hozzátenni, hogy ez a látszólag teljes információzárlat hamarosan (igen, megint ez a borzalmas szó) elmúlik, és sokatok ismét megtalálja majd a hangját. Más szavakkal, az információ, aminek hiánya most olyan fájdalmas, hamarosan elkezd visszaszivárogni, és érezni fogjátok, ahogy a kapcsolat ismét feléled, és tisztább lesz, mint előtte bármikor.

Ismét azzal zárjuk üzenetünk, hogy lélegezzetek csak, és tegyetek meg bármit, ami segít a frusztráció és kimerültség egyre erősebb érzését kordában tartani, és talán a legjobb módja ennek, hogy továbbra is kapcsolatban maradtok a földi csapat többi tagjával ennek a feszült időszaknak az ideje alatt. Másképp mondva, hogyha a más dimenziókkal való kapcsolat minimálisnak tűnik, a kapcsolatnak köztetek és embertársaitok közt elsőbbséget kell élveznie. Lehet ez úgy érződhet, mintha elbújnánk és hibernálnánk magunk, de most, jobban mint eddig bármikor, arra buzdítunk, hogy létesítsetek kapcsolatot másokkal. Így könnyebb lesz megtalálnotok a saját erőtök, mintha ragaszkodnátok ahhoz, hogy mindent egyedül tegyetek. Tudjátok, egységben az erő, amit remélhetőleg a tegnapi rendezvény (a Tó körüli negyedik Gyülekezés) be is bizonyított. Ismételten leszögezzük, hogy a részvétel ezeken a rendezvényeken nem előfeltétele annak, hogy valaki a kapcsolat előnyeivel éljen. Elég mindössze egyetlen társatokkal valamilyen kapcsolatot létesíteni, hogy a lelketek szó szerint megkönnyebbüljön. Így tehát ismét arra buzdítunk, hogy nyíljatok meg a felvilágosult klánotok egyik tagja felé, és tudjátok, hogy egyesített fényetek mindkettőtöknek hatalmas hasznára válik majd.

Üdvözlet a Tó körüli negyedik Gyülekezésen, vasárnap (2013. augusztus 04.)


Kedves Barátaim!

Beléptünk az augusztusba és én úgy gondolom, hogy szorgos hónap elé nézünk. Az energiák szinte letaglóznak bennünket, szerintem mindenki érzi, hogy egy kis segítségre van szüksége a kiegyensúlyozódáshoz. Ezen a vasárnapon ismét kaphatunk egy lökést, hiszen egy új Gyülekezés lesz este 9 órakor. Az Állandó Társak ezt mondták erről:

”Úgy érezhetitek szinte robbanásig növekszik a nyomás, utána pedig olyan érzésetek lehet, mintha lyukas lufik lennétek. Ezek a fázisok váltogatják egymást, és nehezen tudtok egyensúlyba kerülni közben. Ennek ellenére ne gondoljátok, hogy valamit is rosszul csináltok, csak ezek az energetikai fellángolások nyomot hagynak rajtatok. Próbáljátok úgy fogadni őket, ahogy jönnek. Tudnotok kell arról, hogy bármilyen emelkedetten vagy mélyben isérzitek magatokat, egyikben sincs semmi rossz.

Időnként úgy érezhetitek, beszorultatok a liftbe amelyik csak fel és le járkál. A legjobb amit tehettek, ha megpróbáljátok élvezni az utat. Ez gúnyosnak tűnhet, pedig nem viccnek szántuk. Úgy értjük, az energetikai fellángolások hatására létrejött tünetek ellenére, még akkor is haladjatok csak előre, ha úgy érzitek szinte kúszva araszoltok.

Ezek az időszakok teli vannak kihívásokkal, így hasznotokra fog válni a vasárnap. Kollektívan összekapcsolódhattok ebbe az állandóan növekvő energetikai hálóba, melyet ti hoztatok létre. Megkönnyebbülést találtok majd a napi energetikai túlterheléstől.

Amennyiben kapcsolódtok, megérzitek mennyire támogatnak benneteket az energiák. Ez megtörténik akkor is, ha egy időben (este 9 órakor – Tom), és akkor is, ha más időben kapcsolódtok. Ez a hatalmas támogató energia mindig itt van, még a leghevesebb hullámok közepette is kapcsolódhattok hozzá, és megnyugvást találhattok benne. Feltöltődhettek és kiegyensúlyozódhattok ahogy kapcsolódtok a szerető fény hálójához.

Ne feledjétek el, hogy ez az energetikai háló mindig itt van. Amikor csak szükségetek van rá, kapcsolódhattok. Ezen a vasárnapon pedig sokkal hatékonyabban, hiszen együttesen kapcsolódtok.”

Én már várom, hogy nyugodtan elringatózhassam benne, és pusztán csak LEGYEK. Mélyen és lassan fogok lélegezni, engedem lebegni magam benne. Megengedem a testemnek és az elmémnek, hogy elérjék ezek a kiegyensúlyozó energiák.

Szeretettel és hálával, Aisha