A láthatatlan cunami (2012. június 17.)

Vannak reggelek, amikor felébredek és azt várom, hogy a világ teljesen megváltozott, különösen, ha éjjel heves energiák voltak. Utána viszont bekapcsolom a híreket és rájövök, hogy minden pont olyan, mint egy nappal ezelőtt is volt. Van, amikor csalódott vagyok, sőt van, amikor mérges is, máskor pedig sikerült arra a tanácsra hallgatnom, hogy “ha a felszínt nézed, minden ugyanolyannak tűnik, de ha a felszín alá nézel, észreveheted, hogy sok minden változik”.

Nemrég sok történetet hallottam azokról az emberekről, akik sok elengedésen esnek éppen át, melyet azzal egészítenek ki, hogy a testüket masszázzsal segítik vagy terapikus jógával. Olyan, mintha a fizikai testük úgy döntött volna, hogy valami régóta cipelt nagyon-nagyon mély dolgokat enged el, ezáltal rengeteg energiát szabadítanak fel, ami a félelem fala mögé volt rekedve. Tisztán látom azt a képet, mely lefesti ezeket a felszabadított energiákat, melyek kiszabadulnak és összeadódnak a többi hasonló energiával, ezáltal megerősítve őket, valamint felszabadítják azokat, akik ezeket az energiákat hordozták magukban.

Egyik barátom azt az üzenetet csatornázta, hogy ezt a bolygót cunami árasztja el, de ez egy “láthatatlan cunami” lesz. Talán ezek a mélyről felszabadított energiák is részei ennek a láthatatlan cunaminak? Csak képzeljétek el mindezen energia hatását a világra nézve. Jól láthattuk mit tud tenni a heves nyomás az emberekben és ahogy ezek az energiák egyre erősödnek, úgy gondolom, egyre több ember fogja elengedni/kiengedni a bent rekedt energiáját, vagy ha nem teszi ezt, akkor szó szerint belefullad a változás vizeibe. Ahogy egyre több ember lesz képes kiengedni a belső energiát, mindannyian egy lépéssel közelebb kerülünk a “kritikus tömeg” eléréséhez, s akkor pedig semmi sem tudja megállítani a változás cunamiját abban, hogy elmossa a régi világ utolsó maradványait is.

Tegnap Aung San Suu Kyi megkaphatta a Nobel-díjat Oszlóban. Azt a díjat, melyet 1991-ben ítéltek oda neki és eddig nem vehetett át. Ennek az oka jól ismert, a burmai katonai vezetőség 15 évig otthoni fogságban tartotta és megvonta tőle a szabad mozgást. Most viszont elengedték, lehet ez  is a “láthatatlan cunami” egyik jele?

Most legalább képes vagyok átlátni a rossz hírek szakadatlan során, mellyel bombáznak bennünket és érezni tudom azt a szabadság áramlatot, amely elmossa a félelmet oly sok ember szívéből. Ezáltal lépésről-lépésre, szívről-szívre közelebb jutunk ahhoz a naphoz, amikor végre elérjük a kritikus tömeget. Úgy gondolom, nem kell már sokat várnunk arra a napra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése