168. rész (2012. július 17.)

Ezt az üzenetet azzal kezdjük, hogy elmondjuk, a bejövő hullámok lecsendesedtek kicsit és reméljük, a víz felett tudjátok tartani a fejeteket, újra. Ez az utolsó heves besugárzás volt, és ahogy mondtuk is, valószínűleg meglepetéseket hozott néhányótoknak. Reméljük, újra lélegzethez juttok és elkezdtek belemélyedni abba, hogy mi ért benneteket az elmúlt napokban. Fontos, hogy ne veszítsétek el a fő célra irányuló figyelmeteket, ami ennek az egész folyamatnak a végeredménye, hiszen oly könnyű elveszni a tünetekben. Engedjétek meg, hogy megmagyarázzuk.

Sokatoknak ezek az utolsó napok rémálomszerűek voltak, hiszen olyan kihívásokkal kellett megküzdenetek, amelyek a végsőkig próbára tettek benneteket. Azzal is tisztában vagyunk, hogy vannak, akiknek ez már szinte túl sok is volt. Igen, nagyon erőteljes volt, de fontos, hogy ne feledjétek a célt, hisz az a lényeges. Most, ahogy ezek a heves erők lecsillapodtak kicsit, reméljük, tisztább rálátásotok van arra, hogy mi is szivárgott be az életetekbe mindezen felfordulás alatt. Ahogy mondtuk, ez nagyon fontos és több síkon is zajlik, és még akkor is megállja a helyét, ha közületek vannak akik teljesen kifáradtak ebben és egyáltalán nem látják az előrehaladást. Bízzatok bennünk, amikor azt mondjuk, hogy ez nem így van, közületek senki nem ment úgy át ezen, hogy ne lenne felkenve valamilyen csodálatos hatással a szervezetre nézve. Lesz, akinek ez már láthatóvá is válik, hiszen tisztább gondolatai és intuíciós megérzései vannak, mint azelőtt. Másoknak a fizikai erő érzete változott meg láthatóan, sokkal erősebbnek érzik magukat, mint ezelőtt. Ez a helyzet, ha a testetek fel tudta dolgozni ezt az utolsó kört. Amennyiben nem, akkor valószínűleg még fáradtabbnak fogjátok érezni magatokat, de ez csak a folyamat még rajtatok csüngő hatása, hamarosan el fog párologni és a belső magvatokat sokkal közelibbnek érzitek majd a felszínhez, mint eddig.

Ez egy nagyon egyéni folyamat, így az eredmények és az integrációs folyamat hossza is változhat, egyénenként. Az, viszont fontos, hogy tiszta képetek legyen magatokról, hogy milyenek voltatok “előtte” és milyenek lettetek a folyamat “után”, hiszen oly nehéz összpontosítani, amikor ilyen mértékű erő bombáz benneteket, ilyen hosszú ideig. Fontos, hogy megálljatok és visszanézzetek, hiszen csak így tudjátok felmérni a megtett utat. Ezen fontos hétvége után hagy mondjuk el, hogy ti mindannyian egy kvantum lépést tettetek előre.

Ápoljátok a viharvert testeteket és örvendjetek annak, hogy a kényelmetlenség minden egyes pillanata megérte/hasznos volt, hiszen most sokkal ragyogóbbak vagytok, mint valaha. Nem sokára a teljes dicsőségetekben fogtok pompázni, s attól a naptól fogva többé már semmi nem lesz ugyanaz ezen a kis bolygón -melyet otthonnak neveztek-, mint azelőtt. Ahogy elkezd lehullani a fátyol körülöttetek, megláthatjátok, hol is van az igazi otthonotok. Akkor megnyilvánul majd utazásotok teljessége. Ti a csillagok gyermekei vagytok és az örökségeteket a jelenlegi ideiglenes bolygótoktól egész távoli helyekről kérhetitek vissza.

Eljön majd az idő, amikor ezen energiaszintek megszerzésének nehéz időszakai már csak emlékek lesznek, de egyenlőre tegyetek róla, hogy ne feledjétek el, miért is kell kiállnotok/kibírnotok őket. Nem azért van, hogy fizikai vagy mentális nehézségektől szenvedjetek, hanem hogy közelebb jussatok a felfedés órájához, amikor a múltatok, jelenetek és jövőtök nyilvánvalóvá válik. Akkor már nem fogtok semmi nehézséget látni többé, csupán a valódi dicsőségeteket. Ne vesszetek el a fájdalomba és kényelmetlenségbe, emeljétek fel a tekinteteteket és lássátok magatokat, ahogy egyre magasabbra nőttök. Már órák alatt is sokat nőttetek és ettől a naptól kezdve ezzel a sebességgel fogtok tovább nőni. Tehát, hagy morogjon a test még, hiszen csak a növekedés fájdalmát érzitek. Ne vesszetek el abban a hatalmas térben, amit létrehoztatok belül, de ne is feledjetek el belépni abba a nagyszerű terembe. Könnyű ezen átsiklani, ha túl sokat összpontosítotok a test zsörtölődésére. Kicsit nyissátok nagyobbra szemeiteket, és úgy gondoljuk, sokkal többet fogtok látni a nagyszerűségetekből, mint mielőtt ez a(z energia) vihar elérte volna a partjaitokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése