183. rész (2012. augusztus 21.)

Ahogy már annyiszor leírtuk nektek, ennek a folyamatnak vannak kimagasló és alacsony részei, melyeket mind érezni fogjátok, bárhol is vagytok a skálán. Most pedig sokan egy egészen új energiaraktárba kezdtek csatlakozni/nyúlni, így ennek a hatása a fizikai testeteken is egyre hevesebb lesz. A fizikai fellángolások legtöbbször elfedik az energia-letöltések igazi hatásait.

Hadd magyarázzuk meg. Ti mind szorgosan el vagytok foglalva az új információk letöltésével, a fizikai testetek pedig szorgosan próbálja magába szívni/nyelni, eközben pedig hangosan ellenkezik, ahogy csak tud. Fizikai kényelmetlenség, fájdalom, gyomorrontás vagy hangulatingadozás által. Ilyen vagy olyan formában jelentkeznek, megértjük, ha néha túl nehéz megbirkózni velük. A testetek jó, fel van szerelve, hogy megoldja ezt a feladatot, még akkor is, ha ti úgy érzitek, hogy szinte már bedobnátok a törölközőt. Nyugodjatok meg, nem fogtok darabokra esni, még ha úgy is érzitek néha. Ezek valójában csak felszínes reakciók a mély változásra, amely bennetek zajlik. Mivel a testetek oly sokáig volt arra programozva, hogy változatlan maradjon, így nem csoda, hogy oly hangosan ellenkezik, amikor változásra kényszerül. Mégis alá tudja magát vetni ezeknek a változásoknak, ami ahhoz szükséges, hogy az új energiát magatokba tudjátok fogadni. Nagy cirkuszt csinál, de semmi negatív nem éri, talán csak ez az ellenkezése/ellenállása.

A dózis növekedni fog, ahogy megemésztettétek az előzőt, így úgy tűnhet, hogy a testetek soha nem piheni ki rendesen magát. Ne feledjétek, hogy precízen van összevágva a folyamat, így mindenki annyit kap, amennyit meg tud emészteni, még ha fáradtnak is érzi magát. Ezek a tünetek mind azt bizonyítják, hogy „munka van folyamatban”. Amikor úgy érzitek, hogy padlót fogtatok, energetikailag és fizikailag akkor valójában egy új szintre kerültetek.

Szóval, maradjatok nyugodtak és lélegezzétek be. Nem fog kárt okozni bennetek, talán csak egy kicsit elkoptatja a türelmeteket. De úgy gondoljuk, hogy teljesíteni tudjátok a letöltés ezen újabb szintjét is. Végülis már hozzászoktatok ezekhez a beérkező energiákhoz. Még most sem érkeztek nyugodt vizekre, így két energialetöltés között ne feledjetek el nagy levegőt venni. Ezáltal felkészülve tudjátok fogadni a következő letöltést. Tudjuk, hogy ez nem valami jó hír, de azt is, hogy tudatában vagytok ennek a folyamatnak. Annak, hogy egyre előrébb juttok ezáltal. Kérjétek a segítséget, ahogy csak tudjátok, hogy segíteni tudjunk a testi tünetekben. Az Anyatermészetben is mindig menedékre tudtok lelni, vagy pedig a hozzátok hasonló emberek társaságában. Nem kell csendben és magányban szenvednetek. Nyugodtan nyúljatok ki, és kérjetek segítséget akár a fátyol túloldaláról is. Tudjatok róla, hogy mindig szeretet vesz körül benneteket, és mindig védve vagytok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése