196. rész (2012. szeptember 15.)

Az utóbbi napok sokkal hevesebbek voltak, mint általában. Valójában egy egész új energiaszintet értetek el a testetekben és ez nem csak rajtatok, de a társadalmatokon is nyomot hagy. Amint már beszéltük, ezek az energia és információ befecskendezések sokkal többek, mint pusztán tovaszálló benyomásai a fizikai és mentális fáradtságnak valamint egyensúlytalanságnak. Még ha főként negatívnak is érződnek miközben a rendszereitekbe fészkelnek be, valójában jót tesznek. Amint már tudjátok, a kellemetlenség mértéke jól elrejti ezt a tényt, hiszen ti csak a mellékhatásoknak vagytok tudatában, nem pedig a valódi hatásoknak. Tehát csak a rosszat érzitek a fejlődés kemény munkájából, mert a testeteknek és elméteknek még észre kell vennie az ”újszülött” érkezését. Még csak most látjátok meg a jövevényt, amelynek életet adtok, egyelőre még a fizikai kényelmetlenség és a mentális mélyrepülés köde fedi el a látásotokat. Reméljük ez a köd elkezd kitisztulni és meg tudjátok látni, hogy mi is van felemelkedőben, szó szerint a fizikai testetek segítségével. Szó szerint megszülitek azt az új világot, amelyre annyira vágytok. Hiszen a testeteken keresztül történik meg ezen energetikai letöltések legfontosabb részei.

Már halljuk is, ahogy kérdezitek, hogy miért kell így felhasználni a szervezetünket, ha azok vagyunk aminek véljük magunkat – egy sokkal fejlettebb civilizáció képviselői? Nos, hadd mondjuk el azt, hogy először is ez volt amire régen jelentkeztetek. Hiszen ez a folyamat létre sem jöhet a beleegyezésetek nélkül. Ez a vállalkozás sokkal kiterjedtebb, mint azt elképzelitek, viszont nem jöhetett volna létre, ha ti nem jelentkeztek önkéntesen arra, hogy idejöjjetek a földhöz kötött testekbe és fényfáklyaként álljatok. Az összes átváltoztató energiát levezetve arra a bolygóra, amelyen álltok. Ez furcsán hangozhat, de vitathatatlan tény, hogy nélkületek – a horgonyok nélkül – ez az egész művelet, az energia befecskendezés hiábavaló lenne. Ezért van szükség a ”gyalogos katonákra” hiszen mi nem avatkozhatunk bele semmilyen módon sem. Ezek az energiák nem lennének hatékonyak anélkül, hogy nem sugároznak át rajtatok. Ez egy nagyon összetett folyamat és most még nem tudjátok teljesen felfogni. Adunk néhány részletet, a többit majd legközelebb.

Mint tudatában lehettek, a fizikai test, amelyben jelenleg tartózkodtok nem valódi ”énetek”, csupán egy figyelmesen felépített jármű, mely képessé tesz benneteket arra, hogy szabadon mozoghassatok a napi teendőitekben. Nem annyira szabadon, mint ahogy mi létezünk a másik síkon, de szabadon, mint az emberi család tagja. Fontos játékosai vagytok ennek a játéknak. Nélkületek csupán a ”láthatatlan” képviselők lennének jelen a bolygón. Sokan vannak, de sosem tevékenykedhetnek szabadon ezen a bolygón. Ez a bolygó egy kiképzőhely, ahol különböző civilizációk tagjai megtanulhatják milyen a fizikai testben való létezés. Ahogy már mondtuk, ezt a kiképzőhelyet eltérítették azok a lények, akik mások kárán akarják jól érezni magukat. Most viszont lejárt az idejük, ahhoz viszont hogy visszaállítsátok az egyensúlyt fontos, hogy arra a szintre emeljétek fel a testi energiaszinteteket, ahol megtörténhet a váltás a domináns sötétségből, újra vissza a fénybe.

Olyanok vagytok, mint a fénypontok, amelyeket már évezredek óta letompítottak. Most viszont lassan de biztosan újra a teljes erőtőkben ragyoghattok. Ahogy egyre fényesebben ragyogtok a körülöttetek lévő dolgok egyre nyilvánvalóbbá vállnak. Ahogy napról- napra, óráról- órára egyre emelitek a szinteteket, az egész bolygót újra ragyogóvá teszitek. Olyanok vagytok, mint a jelzőfáklyák, de együttes hatásotok messze túlszárnyalja az egyéni fényeteket. Egy erős energetikai rácsot alkottok a bolygón a sötétséget pedig egyre nyilvánvalóbbá teszitek, ahogy növekszik a kontraszt.

Még, ha most a jelenlegi állapototokban jelentéktelen játékosnak is érzitek magatokat, ti vagytok az egész művelet főszereplői. Nélkületek nem tudnánk segíteni, nélkületek a bolygó sosem tudná kiszabadítani magát azokból a sötét markokból, melyek megpróbálják visszahúzni a sötétségbe. A nap végre felbukkant a látómezőn és soha többet nem nyugszik le, mindegy milyen hevesen is próbálják ezek a régi trükközők bemocskolni. Lehet, hogy hagynak itt- ott nyomot, de bárhogy is próbálkoznak, nem tudják megállítani. Többet nem tudnak benneteket letompítani kedveseim. Ahogy a teljes erőtök visszanyeréséhez közelítetek, a fény erősödik és azok, akik nem tudják kiállni ezt az intenzitást, el kell, hogy forduljanak és másik sötét sarkot kell találniuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése