218. rész (2012. november 04.)


A Nap újra felemelkedik ma és még több jó hírt hoz magával. Lehet, hogy még nem tudsz róla, de tegnap éjjel nagy mennyiségű ragyogó lélek gyűlt össze a bolygón, azzal a fontos feladattal, hogy az emberiség többi része számára megkönnyebbülést hozzanak. A ”hétköznapi” ember figyelmén kívül, a láthatatlan birodalmakban egy nagy megtisztító hadművelet kezdődött el, mégpedig sikerrel. Tudjuk, mindez nagyon furcsán hangzik, hiszen olyan fantáziadúsnak tűnik. Mégsem fantázia, hanem tény. Mindezen nehéz munka eredménye pedig hamarosan láthatóvá is válik. Azok a ”paraziták”, akik ez emberiséget szipolyozták, már erővel el lettek távolítva a légkörötökből. Tegnap éjjel pedig még nagyobb mennyiségben távoztak. Igaz, nem önszántukból, hanem az általatok keltett vágyak/ szándékok miatt.

Tudjuk, ez meglepő lehet számotokra, hiszen sokan részei voltak ezen gyűlés küldötteinek úgy, hogy közben nem is tudtak róla, milyen fontos szerepet játszottak az egészben. Mi viszont tudjuk és amikor megfelelő lesz az idő, ti is sokkal tisztábban fogjátok látni a vállat és megtett szerepeiteket. Ahogy már mondtuk, mi távolról jöttünk segíteni ebben a folyamatban, mégis a feladatok nagyobb része rátok, a bátrak legbátrabbjaira hárul. Most pedig még egy fontos győzelemmel számolhattok, hiszen a benneteket irányító erőknek teljesen nyilvánvalóvá tettétek, hogy ez így nem mehet már tovább.

Jócskán elmozdult/ kibillent a mérleg az egyensúlyi ponton túl. Más szóval a fény többet nincs veszélyben, nem veszítheti el a bolygótokon megszerzett állásait. Az energiaszint úgy átváltott, hogy többé nem kérdéses ki ül a kormánynál. Ezentúl a fény határozza meg szilárdan a haladás irányát, így látható eredményeken nyilvánul meg a legváratlanabb módokon. Mégse feledjétek el közben, hogy a váltás megtörténte ellenére, kicsit több időt vesz igénybe az illúzió felszínes rétegeinek eltűnése. Ez azért van, mert a legtöbb embertársatoknak fogalma sincs mi történik a realitásnak nevezett színfalak mögött. Így a mindennapi életükben nem is tudják megkülönböztetni a dolgokat. Ők továbbra is a látható váltás/ változás nélkül fognak tovább haladni. de már nem túl sokáig, hiszen a most megosztott igazság, elkezd átszűrődni. Ennek a következménye pedig meglepő lesz. Ahhoz, hogy valóban megértsék a különbséget a tegnap és a holnap között, fel kell fogniuk azt, amit eddig igaznak hittek, az végtelen ideje csak illúzió. 

Szóval a váltás azonnali volt, mégis eltörpül azon változáshoz képest, ami előttetek áll. Amint az emberiség többsége elkezdi megérteni a tényt, hogy hazugságban éltek. Bizonyos időre lesz szükségük, valamint nagyon sok fénymunkásra ahhoz, hogy ez az átállás amennyire csak lehetséges zökkenőmentes legyen. Nektek kell magasan állnotok a zűrzavar közepette. A ti fényetek fog ragyogni, mely segít megtalálni az előrevezető utat a többieknek. Ti vagytok az útmutatók, a jelzőfények. Nem csak a saját fényetek ragyog, hanem megmutatjátok a ragyogó jövőbe vezető utat is. Tudjuk, képesek vagytok erre, hiszen amit tegnap éjjel elvégeztetek azt bizonyítja, hogy hatalmas erővel rendelkeztek. Veregessétek meg a vállaitokat kedveseim, hiszen megérdemlitek. Tudjatok róla, hogy a Teremtés többi része már felállt és tiszteleg előttetek, mint a birodalom igazi megmentői előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése