364. rész (2013. október 17.)


Kezdjük azzal, mennyi minden is lendült mozgásba az utóbbi napokban, és hogy ez még mennyi minden mást fog elindítani. Így hát mondhatjuk, hogy ezek az energia-emissziók szépen beállnak a helyükre, egy végtelen információkörben, ami mindnyájatokhoz eljut majd. Ez talán nem újdonság egyikőtöknek sem, ahogy már éreztétek, hogy hullámokban elönt titeket. Ehhez azonban még van mit hozzátennünk. Mivel amit most éreztek egy teljesen új szinten történik, így hát rengeteg új játékkal játszhattok. Ezt a szót használjuk, akármilyen gyerekesnek is tűnik. Higgyétek el, komolyan gondoljuk, miközben arra emlékeztetünk titeket, hogy minél jobban próbáltok megszabadulni a komolyság láncaitól, annál jobban élvezitek majd az elkövetkezőket.

Mivel minden a teremtésről szól, viszont az is számít, hogy jól álljatok hozzá a dolgokhoz. Minél komolyabbak vagytok, annál nagyobb az esélye annak, hogy hátráltatjátok a folyamatot. Amit teszünk rengetegféleképpen hasonlítható a gyerekek játékaihoz – ártatlan és tiszta minden káros hatástól. Inkább szabaduljatok meg minden negatív dologtól, mert azáltal nehezen elérhető célokat tűztök ki magatok elé. Olyan szabadnak kell lennetek ezektől, mint egy újszülöttnek. Engedjétek, hogy a szívetek vezessen titeket; akkor is, ha ez könnyűnek tűnik, attól tartunk, így is nehéz feladat lesz számotokra. Mert egy ponton megszólal majd egy hang a bensőtökben: „Ezt muszáj jól csinálnom, és amúgy is, melyik a helyes út? És mi van, ha nem sikerül, és mi van, ha valamit rosszul csinálok?”

Nem tudtok semmit sem elrontani, mivel abban a pillanatban, ahogy nekikezdtek a teremtésnek, minden magától megáll, nektek pedig nem marad más választásotok, mint ismét megpróbálni. Mivel képtelenek vagytok, akár tudatosan, akár véletlen, bármi negatív dolgot teremteni. Nem tudtok olyat teremteni, ami ellentmond annak a harmóniának, ami létrejött. Így hát engedjetek egy kis pihenőt az elméteknek, és hagyjátok, hogy a bennetek élő gyermek vegye át a hatalmat. Itt jön képbe a fiatalságotok forrása, mikor a lényetek azon részére van szükség ami mentes mindentől, amit úgy tanultatok, pontosabban, amit belétek neveltek. Ez nem arról szól, hogy másolatokat hozzunk létre, hanem arról, hogy a semmiből teremtsünk. Így hát nincs is más útmutatás, csak annyi, hogy szabaduljatok meg mindentől, amit eddig tudtatok, és nyúljatok ahhoz, amit még nem láttatok. És akkor olyan csodákat teremhettek majd, ami ebből a világból valami olyat alkot, ami mindenki számára mennyország lesz majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése