278. rész (2013. március 06.)


Az utóbbi néhány nap ismét belendült. Máshogy kezditek érzékelni a dolgokat, sokatok számára olyan mintha a szeme és a szíve tágabbra nyílt volna. Végre elkezdtetek ráhangolódni az új dallamra, ha nevezhetjük így. A változás amelyre vágytatok már lendületben van. Viszont ez nem biztos, hogy olyan módon nyilvánul meg, mint ahogy előre elképzeltétek. Hiszen az emberi elme nagyon egyszerű (egysíkú – Tom) így nem tud a saját határain túl látni. Másrészről az emberi szív sokkal teljesebb, látni és érezni tudja azt, ami még nem is létezik. A szív bölcs harcos, a dolgok mélyére képes kapcsolódni. Amíg a szíveteket követitek, tudni fogjátok merre menjetek.

Ide is a szívetek hozott el, ahova eljutottatok. Még azokat is akiknek a fejlődés nem tűnik valami nagynak, ők is kvantum ugrást tettek meg a cél felé. A szívetek mindezt tudja és az ereje elkezdi felülírni az elme csínytevéseit. Végre a sofőrülésbe került, megbirkózva a kételkedő elmével az irányítás felett. Innen már sokkal elevenebben fogjátok érzékelni ezt az egész folyamatot. Ezidáig csak egyfajta reménykedésetek volt, innentől viszont érezni fogjátok a magvatokban azt, hogy milyen közel is vagytok az igazság felfedezéséhez. Amikor ez megtörténik nem csak ti fogjátok látni, de az egész világ felkapja a fejét és ide fog figyelni. Az igazság ugyanis felül fogja írni a régit, amelyhez a merev rendszerek annyira kapaszkodnak. Ezek már elkezdtek összedőlni és sokkal fontosabb dolguk is van, mint a látszatot fenntartani. Érezni fogják, ahogy a hatalmas szelek elfújják a kártyaváraikat. Ez a szél pedig nem nyugszik le, hiszen az táplálja amit a szívetekben hordoztok. Elérhető számotokra ez az erő, meg tudjátok tölteni a tüdőtöket, felkészülve a viharra.

Mindezt nem azért mondjuk, hogy félelmet keltsünk, csak azért hogy emlékeztessünk mennyire is fontos a szívetekből jövő cselekedet. Innen már a szívetek vezérel és a szívben nem lakozhat félelem. A félelem erőszakhoz és haraghoz vezet, ti pedig kedveseim nem fogtok újra beleesni ebbe a régi csapdába. Ugyanis ti tudjátok, hogy a szeretet legyőz mindent és ebből a szeretetből fog az új világ felemelkedni. A régi világ már nem tudja kiállni a változás viharát, puszta ígéretekké hamvad össze. Magával ragadva sok ember álmát és reményét, azon emberekét akik a reményüket erre a hamis zászlóra fektették. Ők úgy fogják érezni, hogy minden amiben bíztak és amit reméltek, porig égett. Ti viszont tudni fogjátok, hogy a régi hamvai már csupán azt szolgálják, hogy táplálják az újat. Ebből az élettelennek tűnő romhalmazból új hajtások fakadnak. Úgy ahogy a magok is képesek évekig a földben várakozni, éppen így van ez az embertársaitokkal is. Minden megvan bennük, csak nem tudtak arról, hogy lappangási szakaszban voltak. Most viszont elkezdenek kihajtani ezek az apró magvak, ti pedig csodálkozni fogtok milyen gyorsan növekednek. Még a régi ott fog füstölögni, amikor az új hajtások már megjelennek.

Tudjatok hát róla, hogy hamarosan egy egészséges erdő közepén találjátok magatokat. Megpihenhettek a hatalmas fák árnyékában amikor csak szeretnétek. Elvégeztétek a munka legnehezebb részét, megtisztítottátok az utat és eljutottatok idáig, miközben oly sok veszteségetek volt. Hamarosan megjelennek az új hajtások és segítenek levenni a terhet a vállaitokról, ti pedig szabadon bejárhatjátok ezt az új és termékeny erdőt. Ismét elmondjuk azt, hogy maradjatok nyugodtak függetlenül attól mi is történik a napokban és az elkövetkező hetekben. Minden rendben van és az elrendeltetés szerint halad, köszönve nektek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése