208. rész (2012. október 13.)


Az idő felgyorsul, sok minden elkezd szétesni e miatt. Lehet, hogy számotokra ez nem mindig nyilvánvaló a mindennapi életetekben, de ha nyitott szemmel és szívvel néztek bele, akkor látni és érezni fogjátok a változást. Mint mindig, a média megpróbálja elhitetni veletek, hogy minden úgy van ahogy eddig is volt, vagy talán egy kicsit még rosszabb is lett. Ismét csak arra kérünk benneteket, ne vesszetek el a milliónyi elbizonytalanító mondatban és képben, melyet folyamatosan rátok zúdítanak. Csupán azért van, hogy elbátortalanítson benneteket, ne lássátok meg a valóságot. Azt a valóságot, hogy ez a világ változik, percről- percre. Úgy tűnhet, ez a folyamat fájdalmasan lassú. Van aki már feladta. Számukra minden egyes új nap közelebb és közelebb viszi őket a végső sötétséghez, amelytől úgy rettegnek. Így szabadjára engedik a kétségbeesésüket.

Senkit nem ítélhetünk el ez miatt, hiszen nagyon nehéz fenntartani a reményt és az akaratot ahhoz, hogy folytatódjék az akaratok harca. Hiszen erről szól, ha leegyszerűsítjük a dolgokat. Csata a programozott negativitás és erőtlenség érzése, valamint az erős és ragyogó magvatok közt. Lehet nem mindig látszik kívülről, de az erős és ragyogó magvatok egyre erősebbé válik. Különösen az utolsó néhány hétben, hiszen az energia áramlások szinte fellobbannak. Nem csak bennetek, de az egész bolygótokon. Mire jó ez az erős mag, ha nem képes hallatni magát a makacs elmétek füstje felett – kérdezhetnétek. A válasz az ami eddig is volt. Az emberiség egy nagyon csodálatos erőt hordoz magában. Azon a napon amikor felismeri ezt, nem lesz visszaút. Ahogy megtapasztaljátok ezt, nem tudtok visszalépni. Addig viszont, amíg nem ástatok elég mélyre, ez nem elég nyilvánvaló számotokra. Ha bármi ok miatt megálltok ebben a folyamatban, akkor elvágjátok magatokat attól az erőközponttól, amire annyira szükségetek van. Az akaratok csatája egyre jobban eldurvul, a másik oldal trükkjei egyre ördögibbek. Napról- napra számtalan csapda állítódik fel, amelyben egyének, szervezetek, kormányok vesznek részt a negatív cselekvésekben. Így könnyű ezt a fény elveszítésének látni, valamint annak, hogy egyre mélyebbre süllyedtek a sötétség mocskába. Addig viszont amíg a bennetek lévő határtalan erőre tudtok kapcsolódni, nincs az a negatív cselekvés, ami elvehetné tőletek a tényt, hogy a sötétség napról- napra, percről- percre csökken.

Viszont ahogy már mondtuk, a sötétség maradványa pokoli harcba kezd, hogy megpróbálja továbbra is fogva tartani az elméteket. Tudják, hogy amíg fogva tudják tartani az elméteket, addig a szíveteknek és lelketeknek nehéz lesz átragyogni. Azáltal, hogy a különböző cselekvésekkel fogva tartják az elméteket, megpróbálják lekapcsolni az erőtöket és kétségbeesésben tartani benneteket. Legyen ez egy figyelmeztetés arra, hogy ne bonyolódjatok bele a szemetek előtt zajló parádéba. Ehelyett keresgéljetek belül, valamint keressétek a hozzátok hasonló lelkeket. Ez alatt azokat értjük, akik a szívüket az elméjük fölé helyezték. Van közületek akinek már véget ért a csatája és sikeresen újrakapcsolódott önmagához, az igazi forrásához. Másoknak viszont még nem ért véget, hiszen az elmétek minden egyes lépésben csatázik veletek. Kérj segítséget és tudd, hogy meg is kapod, de mindig ellenőrizd a szíveddel, hiszen sok báránybőrbe bújt farkas van odakint.

A csata addig nem ér véget, amíg meg nem találod a saját erődet. Nem nézőkként vagytok itt, hanem hódítókként. A legfontosabb győzelmet pedig a saját elmétek felett kell véghezvinnetek. Nem egyszerű, de ha sikerül akkor nem lehet visszafordítani. Ahogy megnyeritek ezt a csatát, a bolygótok is fontos lépést tud tenni abban, hogy egy új szintre emelje a teljes tudatosságot. Harcosként vagytok itt, ti fogjátok a holnap ritmusát felállítani azáltal, hogy visszanyeritek a saját erőtöket. Így visszanyeritek a bolygót a sötétség árnyékából. Lépjetek hát a valódi erőtökbe és ezáltal újra a teljes fénybe fogtok lépni.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése