308. rész (2013. május 11.)


Ahogy múlnak a napok, egyre jobban beárad annak a nagysága aminek a részei vagytok. Igen, ez magával hoz bizonyos heves személyes megtisztulásokat, de ugyanakkor jelzi a teljesen új korszakot is az egész bolygónak. Ahogy említettük, nem csak ti vesztek részt ebben az összekapcsolódásban és gyülekezésben melyre összpontosítottatok. Ez egy globális esemény, vagy inkább események sorozata, hiszen sok más hasonló csoport van akik elmélyítik a kapcsolatukat. Amikor kapcsolatot mondunk, utalunk egyben a személyes kapcsolódásra, és a ”fátyol mögötti” részetekhez való – az egész Teremtéssel történő – kapcsolódásra is. Számos egyéni lélek, egy fényhálóba szövése is egyben.

Már említettük, hogy mindennek egy specifikus rezgéshez van köze. Ahogy a mágnesességben a rezgések vonzzák egymást, így ti is összhangot éreztetek amikor először beléptetek a Tóba. Az ami ide vonzott benneteket, az a Tónak a magában rejlő rezgése. Úgy éreztétek szinte hozzátok szól, és pont ezt teszi ez a rezgés. Olyan mint egy útjelző fáklya, jelet küld ki és akik képesek ráhangolódni azokat magához vonzza. A magadban rejlő rezgés teszi lehetővé azt, hogy rá tudsz hangolódni. Az a rezgés, amelyet magaddal hordozol ahogy fizikai testbe lépsz és ide érkezel a bolygóra. Az egyén számos különböző rezgést hordoz, de mindig van egy ami az alap(rezgés). Amint valami olyannal találkozol ami ezt a rezgést képviseli, azonnal automatikusan észreveszed. Innen van az az érzet, mintha valakit már régóta ismernél, közben először találkoztok. A felszínes emberi réteg alatt ti mind mozgó energiamezők vagytok. Az energiamezőtök pedig bizonyos alaprezgést hordoz, ez a rezgés egyre aktívabb lesz most. Ez történt a Gyülekezés előtt-során-után is. Ugyanannak a rezgéscsoportnak vagytok a tagjai, így vonzódást éreztek egymáshoz. Szó szerint a véretekbe van ivódva. Ez van a DNS-etekbe kódolva, így nem lehet utánozni vagy lemásolni. Az alaphangotok ez, és ezzel a hanggal rendelkezőkhöz vonzódtok. A többiek iránt vagy semleges, vagy negatív érzésetek lesz.

Mindez furán hangozhat, de fontos része az egész bolygó újjászületésének. Egyénileg talán nem nyomtok sokat a latba, de ahogy összekapcsolódtok elkezdtek energetikai hálókat formálni, melyek sokkal erősebbek mint az őket felépítő egyéni részek. Szóltunk már erről, így ez nem újdonság számotokra. Ami viszont újdonság lehet az az, hogy számos eltérő rezgést képviselő csoport létezik akik hasonló folyamaton mennek épp keresztül. Megtudjátok találni őket az interneten, hiszen hasonló tömeges kommunikációban vannak mint ti is a Gyülekezésen. Lesz akit más csoport is vonz. Azért van ez mert az alaprezgésnek alcsoportjai is vannak, és ezen alcsoportok fényhálói átszövik a másik csoport fényhálóit. Összetetten hangozhat, nem muszáj részleteiben megérteni. Elég ha úgy érzed valamilyen csoporthoz vagy egyénhez kapcsolódnod kell. Amikor így érzed, akkor azt tedd is meg, hiszen minden okkal történik még akkor is, ha az ok nem mindig nyilvánvaló.

Amint megérett rá az idő, az egész világossá válik majd. Most elég ha tudjátok, hogy minden gondosan el lett tervezve és tökéletesen terv szerint halad. Amikor elérkezik az idő, hogy a megfelelő szerepbe lépj akkor a megfelelő emberekkel leszel kapcsolatban, valamint a megfelelő pontokon fogsz kapcsolódni ehhez az energiahálóhoz. Most ennyire megyünk bele a részletekbe hiszen ez egy összetett dolog. Hagyatkozzatok a belső hangotokra/vezetőtökre. Összetettnek tűnhet, de amikor örömet éreztek a szívetekben akkor tudni fogjátok, hogy a megfelelő emberekkel és a megfelelő módon kapcsolódtok épp. Ekkor a szeretet melyet belül éreztek még jobban felerősödik, mégpedig annyira amennyire eddig még soha nem éreztétek. Ez egy szeretet ”munka”. Az első bepillantást már megkaptátok, meg is osztották sokan a Gyülekezés után. De ez semmi ahhoz viszonyítva ami előttetek áll még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése