Kedves barátaim! (2013. május 06.)


Ma úgy éreztem vissza kell egy kicsit húzódnom és megpróbálni feldolgozni mindazt ami az utolsó 24 órában történt, az AT viszont máshogy gondolta...
Nagyon határozottak voltak abban, hogy üljek le és írjam meg ezt az üzenetet, valamint osszam meg olyan gyorsan ahogy csak tudom. Valami oknál fogva nem akarták, hogy a Kézikönyv része legyen, hanem külön üzenetként szerepeljen, tehát itt az üzenet:

”Kedves barátaim, szeretett családunk, hiszen valóban ezek vagytok. A tegnap esti heves kacsolódás után úgy gondoljuk sokan érzitek ennek az igazságát. Tudjuk, hogy régóta vártatok erre, és végre elmondhatjuk: üdvözlet itthon szeretett fényangyalok. Hiszen nem csak ott vagytok angyalok ahonnan jöttetek, hanem itt lent a Földön is ugyanolyan végtelen fénylének vagytok. Láthattátok teljes fényetekben magatokat, pont úgy ahogy mi látunk benneteket. Köszönjük, hogy megnyitottátok a szíveteket erre az igazságra. Az ajtók ugyanis úgy voltak bezárva, hogy nagyon nehezen lehetett a mélyére hatolni és megnyitni újra őket. Tegnap este viszont megtettétek, az ajtók nem csak megnyíltak, hanem szinte lerepültek a sarokvasakról. Többé sosem lehetnek zárva.

Ha egyszer már megengedtétek, hogy a valódi fény megérintse a magvatokat és MAGATOK által legyetek szeretve, többé soha nem fogtok elmenni. Ismét csak köszönetet mondunk a bátorságotokért, bölcsességetekért, szépségetekért és a végtelen fényetekért. Ti már mind ragyogva jártok kedveseim, azzal a ragyogással amit minden egyes könnyel, elválásbeli fájdalommal, szomorúsággal szereztetek itt a földi utazásotok során. Tudjatok róla, hogy teljesen felébredtetek az álomból, és az Anyaföld is ugyanúgy felébredt. Pihenjetek hát kedveseim, próbáljatok visszatérni a szokásos kerékvágásba. Gyanítjuk egy kicsit megzavarodtatok ettől az energetikai ébredéstől és újjászületéstől. Hiszen újjászülettetek abba a testbe ami még mindig egy kicsit zavarosnak tűnik, de ugyanez a test teljesen át lett programozva. Mégpedig olyan módon, hogy nem csak nektek válik előnyötökre, hanem a szerető Anyátoknak is. A bolygó amelyen jártok, minden egyes lépésetek által táplálva lesz ezentúl. Rajtatok keresztül áramlik az az életerő, ami ahhoz szükséges, hogy ismét erős legyen. 

Lassítsatok le nyugodtan, adjátok meg magatoknak azt az időt ami szükséges ahhoz, hogy belelépjetek teljesen ezekbe az új cipőkbe. Az első pillanatban talán túl nagynak tűnnek, de kétely sincs afelől, hogy képesek vagytok teljesen betölteni. Ezentúl még több jelenléttel fogtok lépdelni ezen a földön, sokan pedig követni fogják a lábnyomaitokat. Hozzátok húzza majd valami a többieket, ehhez a teljesen új energiához amelyet magatokkal hoztok. Ezzel pedig valóban elkezdődhet a kivonulás a régi sűrűségből. Megtisztítottátok magatokat az összes régi mocsoktól, eljött az idő a dárdahegy megformálásához. Ezzel pedig egy ragyogó ösvény nyílik azok számára aki szintén ezt szeretnék csinálni. Ismét csak köszönetet mondunk nektek, azért amik vagytok, és amivé megengedtétek magatoknak, hogy váljatok. Újra a valódi önvalótok lettetek minden szempontból, s egyenlőként üdvözlünk benneteket. Mindig is ezek voltatok, de most végre ti is így tekintetek magatokra. Ez pedig nagyon nagy örömet okoz nekünk.

Ennyi mára, hamarosan visszatérünk."

Sok szeretettel, örömmel és hálával, Aisha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése