311. rész (2013. május 18.)


Lehet észrevettétek már, hogy az energetikai adás ismét megjelent. Nem sok időtök marad levegőt venni mielőtt befelé fordulnátok. Az energetikai kiegyensúlyozódás egy belső tűznek érződik számotokra és mindent eléget amire csak a figyelmetek irányul. Igen, ez nem egy sétagalopp, de nagyon-nagyon hatékony módszer arra, hogy a teljes megszabadulásotok biztos legyen. Ahhoz a pillanathoz közeledtek, amikor már a fénynél is könnyebbnek fogjátok érezni magatokat. Amikor az utolsó sarokkő is a helyére kerül és teljesek lesztek, felkészülve arra a feladatra, hogy segítsétek a többiek felébredését.

Már szinte halljuk is a kimerültség sóhaját, hogy ha befejezitek a folyamatot ismét munkával lesztek terhelve. De higgyétek el, ez a munka amelyre utalunk nagyon eltérő attól mint amit most csináltok. Hiszen nem személyes gürizés lesz. Azok akik követni fognak benneteket sokkal egyszerűbben tudják majd mindezt megtenni, hiszen kitapostátok az utat. Ahol ti csak nagyon lassan tudtatok haladni, ott ők gyorsabban tudnak majd és az egész sokkal rövidebb időt vesz igénybe.

Igazságtalannak tűnhet, hogy a többiek gyorsabban tudnak majd a megvilágosodás felé haladni, de ti vállaltátok magatokra az út kitaposásának feladatát és ezt meg is tettétek. Ti vagytok a bátrak legbátrabbjai, az állhatatosak. Azok akik azért lettek erre kiválasztva mert senki más nem tudná ezt a hatalmas munkát elvégezni helyettük, ti pedig igazoltátok mindezt. Ünnepeljétek hát a megtett utat. Lehet van még néhány lépés, de ez már semmi ahhoz képest amit eddig megtettetek.

Van akinek a jutalom már el is kezdett beszivárogni különböző területeken. Mások még csak most készültek fel az utolsó akadály áttörésére, amely visszatartja őket a célvonaltól. Nehéz a célvonalat pontosan meghatározni, hiszen ahogy átlépitek már indul is a következő fázis. Az a fázis viszont már a belső virágzásról szól, az erőtök átkarolásáról és felfedezéséről. Más szóval, annyit haladhattok be- és felfelé, amennyit csak akartok. Ekkor már rajtatok múlik, hogy milyen korlátokat szeretnétek magatokra ölteni. Korlátlanok vagytok, de ebből csak annyit tudtok elérni amennyit megengedtek magatoknak. Tehát ez a ti döntésetek. Ennyit mára, időt adunk arra, hogy megemésszétek mindezt és teljes rálátásotok legyen az utatokra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése