250. rész (2013. január 09.)


Annak ellenére, hogy van aki nem tudja észrevenni a különbséget, mégis hosszú utat jártatok be a decemberi sötét napok óta. Sok minden megváltozott, olyan mintha egy teljesen új világba léptetek volna.
 
A felszínen most is minden ugyanolyannak tűnik, mint amikor utoljára kinyitottátok a szemeteket. Ez így is fog menni még egy jó darabig. A felszín alatt, a felszínes illúzióréteg alatt egy teljesen más dolog zajlik. Az eltérés a kettő között pedig nem kicsi. Egy átható változás ami átszivárgott, ez elsöpörte a tavalyi éven kívül még az utolsó megnyilvánulásotokat is. Mindent érintő váltás történt. Időbe telik míg a hatása megjelenik a felszínen is. Hiszen a külső réteg lassú és nehéz, több időt vesz igénybe amíg megnyilvánul valami a bolygótokon. A belső magvatok a sötét és sűrű anyagból fénnyé alakult. Ragyogó és folyékony (fény), de idő kell hozzá, hogy ez megjelenjen kívül is.

Ez nem azt jelenti, hogy semmilyen változás nem jelenik meg a közeljövőben. Hiszen annyi minden megváltozott máris, de amíg nem tudjátok miként is keressétek/ tekintsetek rá, addig a többség szeme elsiklik felette. Azt is tudjuk, hogy sok embernél ezek a belső változások elkezdtek átszivárogni. A legjobb módja annak, hogy ráhangolódjatok ezekre a változásokra, ha az elméteket elkülditek pihenőre és a szívetekkel érzékeltek. Ezáltal könnyen kiszúrjátok ezeket az alapvető változásokat. Nem csak magatokban, de körülöttetek is.

Emlékeztetés végett mondjuk el mindezt nektek. Nyilvánvaló a türelmetlenségetek, de mindezek ellenére zajlanak a változások. A türelmetlenségetek csupán elfedi azt a tényt, hogy máris frissebb levegőt lélegeztek és könnyebbek a lépéseitek mint azelőtt. Egyre nyilvánvalóbbá válik, ahogy a belső forradalom kihat a testetekre és azon keresztül a környezetetekre is. Ez nem kritika, csupán a természetes módja ennek a folyamatnak. Így lett az egész felállítva. Egy szempillantás alatt belülről kiindul, majd fokozatosan, szinte észrevehetetlen változással megjelenik körülöttetek. 

Egy nap mind arra ébredtek, hogy a világ teljesen megváltozott, a magvatoktól a külső atmoszféráig. Lesz aki nem fogja ezt a változást így megélni, hanem egyszerűen arra ébred, hogy ez a csodálatos világ mindig is így volt. Igen, ez egy azonnali változás, de mindemellett egy fokozatos is. Már megtörtént, ugyanakkor épp zajlik. Ez a folyamat több idővonalon történik. Az hogy mennyit fogtok fel belőle, azon múlik, hogy pillanatnyilag melyik idővonalra vagytok ráhangolódva. Van aki csupán néhány szintet tud megkülönböztetni, ezt hívja jelenlegi ”valóságnak”. Mások sokkal részletesebben rálátnak a folyamatokra, számukra ez lenyűgöző és összetett módon zajlik. A folyamat már véget ért, ugyanakkor a mag csupán most bújt ki és kezdett el csírázni.

Igen, furcsa fogalmakban beszélünk. De értsétek meg, hogy ez a folyamat nem mehet félre, máris sikeres. Még akkor is, ha pillanatnyilag elveszettnek, vagy irányt tévesztettnek érzitek magatokat. Teljes sebességgel egy olyan pont felé utaztok, ahol minden kristálytisztán érthetővé válik. Képesek lesztek a csodálatos teremtés teljes spektrumát megtapasztalni. A színek és a fény kicsit sápadtnak/ fakónak tűnhet, de tudjátok, hogy ez csupán a fény játéka. Hiszen az egész itt van és arra vár, hogy teljesen belemerüljetek. Már halljuk is ahogy kérdezitek: „De mikor merülhetünk bele(?).” Nos, annyit mondunk, hogy ”hamarosan”. Tudjuk, hogy most épp nem ezt a választ vártátok. Már többször elmondtuk, ez a feladat többszörös idővonalat fed le. Az összes közül valószínűleg a ti idővonalatok a legpontatlanabb (a hátralévő idő meghatározásához- Tom). Ennyit mára. Ismét csak azt mondjuk, hogy minden rendben van. Pont ott vagytok ahol lennetek kell ebben az időben, ezen a helyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése