324. rész (2013. június 16.)


Félelem, fájdalom és szenvedés... sokan így írnák le az utóbbi napokat. De legalább mindegyik tünettel összefuthattatok. Hiszen ezek a mélyreható átalakulás tünetei, és mint oly sok tünet, nagyon hatékonyan képesek elfedni a valódi okukat. Mindezeket a kellemetlen tüneteket könnyen lehet negatívként jellemezni, sőt valakinél szó szerint hátrányosként. Pedig nem azok, igazából tisztán jelzik, hogy elhagyjátok a drámát és az illúziót melybe évezredekig úszkáltatok.

Sokan a káosz állapotában vagytok most, hiszen a valódi képességetek felfedezésének a lépcsőjénél álltok. Lekerül rólatok az a sár, amelyet bármilyen hevesen is próbáltatok, eddig soha nem tudtatok lekaparni magatokról. Emeljétek hát ki magatokat ebből az iszapból. Lényegtelen hogy az egész szervezeteteket lehúzza, a szellemetek akkor is fenn szárnyal a tiszta égbolton. Arra bátorítunk benneteket, hogy kapcsolódjatok ehhez a szabadon szárnyaló, mindent látó Egyhez, amelyet magatokban hordoztok. Csak így tudjátok elkerülni azt, hogy ne hasson rátok a régi varázslata, hiszen ez már az utolsó erőfitogtatása csupán. Ehhez az szükséges, hogy levedd a tekinteted/figyelmed az összes drámáról és a valódi ÖNMAGADRA helyezd.

Újra elismételjük, hiszen oly könnyű visszaesni a régi drámákba, melyeket káprázatos színekben játszottatok, mint hogy elengedjétek őket és ráébredjetek arra a tényre, hogy csupán felszínes délibábok, melyek beburkolják a valódi ÖNMAGATOKAT. Ugyanis a valódi énetek nem színes, a valódi énetek csupán VAN, most és mindörökké. Mindezek a hullámvölgyek, félelmek és szenvedések azt jelzik, felszínre került a régi megfáradt részetek azért, hogy végre elköszönhessetek tőle. Nem nyomhatjátok el többé, hiszen az csak tovább fűtené a drámát. Csupán ”felfelé” kell lépnetek és meglátjátok, hogy lehullik rólatok.

A Teremtés tiszta energia állapotába tértetek vissza. Ez a tiszta tudatosságotok állapota, melybe most a fizikai járművőtökön belül (a testetekben tartózkodva) érkeztetek meg. Ez távolról sem egy súrlódásoktól mentes folyamat. Tekintsétek meg mindazt ami a felszínre került, FIGYELJÉTEK meg, de ne azonosuljatok többé vele. Vegyétek észre milyen nagy különbség van a kettő között.

Segítsétek magatokat azáltal, hogy kapcsolódtok a tudatosság folyójához. Nem számít milyen mélyen is vagytok belemerülve a mocsokba, hiszen ott van egész héten, a nap 24 órájában. Ti nem sáremberek vagytok. Ti szabad szellemek vagytok, és nincs szükség arra, hogy ez a sárfürdő tovább tartson. A (tudatosság) folyó ott van és eltörli mindezt, függetlenül attól milyen széttöredezettnek is érzitek magatokat. A sár pedig nem tudja beszennyezni ezt a folyót. Elfogja szállítani és gazdag táptalajt csinál belőle, amelyben új élet lesz képes sarjadni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése