237. rész (2012. december 13.)


Ma egy gyors áttekintést nyújtunk a folyamatokról. Egyelőre jól vagytok és a megfelelő irányba haladtok. Megtettétek a határozott lépést, beléptetek az ajtón mely elvezet benneteket ahhoz, amit annyira szeretnétek. Ezáltal elfogadtátok igazi önmagatokat. Végtelen lényekként képesek vagytok csodákat tenni. Már meg is mutattátok, hiszen végigjártátok ezt a hosszú, nehéz utat, mely elhozott ide benneteket. Jusson eszetekbe az, hogy saját erőből jutottatok el ide és nem más hozott el benneteket. Ti akkor is megtettétek a lépéseket, ha örömteli és könnyed volt vagy éppen nehéz és szomorúsággal teli. Nem győzünk csodálni benneteket. Hiszen elmondhatja aki a partjaitoknál járt, milyen nehéz is ez az út. Ez volt a célja, ezt mind tudtátok mielőtt ide jöttetek.

Felfedező utazásotok során megleltétek a bennetek lévő nagyságot. Ehhez át kellett jutnotok az áthatolhatatlan feledés fátylán. Elérkeztetek a célhoz, meglátjátok azt ami már oly régóta rátok vár. Visszajuttok a dicsőségbe, de eközben minden sejtetekben tudjátok, hogy milyen volt végigjárni ezt az utat/ utazást. Olyan tapasztalatokat hoztok magatokkal, amilyen más lényeknek nincs. Megjártátok a poklot oda- vissza. Végtelen tudást szereztetek. Most pedig az lesz a feladatotok, hogy ezt a tudást szétárasszátok a Teremtés többi résznének. Ti már tudjátok, hogy milyen csapdában lenni egy testben, amikor képtelenek vagytok kapcsolatba lépni a többi lénnyel és szárnyalni az éter hullámain. Teljesen magatokra voltatok utalva, így újra fel kellett fedeznetek a magvatokat. Ezáltal pedig segítettétek a Teremtés többi részét, hogy megtegye ugyanezt.

Sokan elfeledték milyen dicsőség is rejlik bennetek. Hiszen amikor minden a rendelkezésére áll, akkor hajlamos a lény elfeledni milyen drágakő is lakozik benne. Nem csak ezen a bolygón, hanem az egész Teremtésben, minden lélek egyedi lenyomatot hordoz magában. Egy apró magocskát. Csakis akkor tudja a fény valódi spektrumát sugározni, ha kapcsolatba lép ezzel az apró ”morzsával”. Máskülönben elkezd elhalványulni és kifakulni. Ezáltal pedig az egész fényszimfónia hamissá válik. Ezt már elértétek. Pedig nem csak a feledés nehezedett rátok, de a trükközők extra börtöne is, mely késleltette az egész folyamatot. Mostanra már ki lettek iktatva, így felgyorsulhatott a felszabadulási folyamat.

Most végre előléphettek és elmondhatjátok/ megmutathatjátok milyen is a valódi színetek, melyet megtaláltatok magatokban. Ez a kulcs nyitja az ajtót. Ami valaha halvány és fakó volt, most végre fényes és ragyogó lehet ismét. Köszönet mindegyikőtöknek. Fényes példákká léptetek elő. A szín- és fényszimfónia pedig egyre tisztábban és hangosabban fog szólni. Végre sikerül kinyitnotok a magvatokhoz vezető ajtót. Ennek eredménye pedig sokkal gyönyörűbb lesz, mint valaha is reméltétek. Az út hosszú volt, nem is ért még teljesen a végére, de a legnehezebb akadályt már átléptétek. Megtettétek amiért ide jöttetek. A következő lépések már csupán finomhangolások lesznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése