245. rész (2012. december 30.)


A 2012- es év hamar kifut, ezzel együtt pedig egyre jobban emelkedik a kíváncsiság, hogy mi is vár ránk. Már említettük, ez nem csupán egy új év kezdete, hanem egy új korszaké is. Amit elértetek az elmúlt hetekben, az messze túlszárnyalja azt amit valaha is gondoltatok volna. Így jól fel lesztek fegyverkezve az új kihívásokra. 

A mai egy rövid üzenet, hiszen nincs olyan dolog amit ne mondtunk volna már el. Arra viszont megkérünk benneteket, hogy szakítsatok időt a hálára, legyetek hálásak mindazért amit eddig elértetek. Nagyon hosszú utat jártatok máris be, mindezt rendkívül rövid idő alatt. Attól függetlenül, hogy sokan még igen elveszettnek érezhetik magukat, azt érezve, hogy semmi mást nem tudtak elérni, csupán a heves fizikai és mentális kitöréseket, nos ez nem így van. Szakítsatok időt arra, hogy köszönetet mondtok magatoknak mindazért, amit elértetek. Mindazért ahol vagytok, ami elhozott ide benneteket. Ezután pedig próbáljátok ráhangolni magatokat az új érkezésére, arra ami még előttetek áll. 

Amikor a tűzijátékok felizzanak holnap éjjel az égen, attól a ponttól a 2012 már csupán történelem, a szó minden értelmében. Ezután pedig belélegezhetitek a 2013- ként jelzett év első lélegzetét. Vagy hívjuk inkább 1- es évnek? Átléptétek azt a határt, amit eddig ember még nem lépett át. Amit magatokkal hoztok (az elmúlt év kezdetén veletek lévő dolgok közül) az semmihez sem hasonlítható. Hisz oly sok poggyász és teher marad mögöttetek. Ilyen értelemben máris sokkal könnyebben utaztok. Az új évbe olyan energiával léptek be, amelyet még senki nem tapasztalt.

Legyetek hálásak önmagatoknak kedveseim. A munkát nagyon jól elvégeztétek. Köszönet jár a kitartásotokért és az elszántságotokért. Az előrehaladásotokért még akkor is, amikor kívül- belül minden azt sugallta, hogy ideje megállni. Ti nem állhattok meg, ahogy mondják az Ég a határ. Tehát csak haladjatok tovább. Hagyjatok magatok mögött minden régit és örvendezzetek az újnak. Ez az új annyi mindent fog magával hozni, hogy azt ismételgetitek majd: Nehéz munka volt, de megérte!

Ennyit mára. Ismét üzenni fogunk, ahogy a naptári évet átlépitek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése