41. rész - a segítőkről (folytatás)

Ugye jól belétek lett sulykolva, hogy a tiéteken kívüli bármilyen idegen intelligenciától félni kell, nehogy előnyötökre tudjátok fordítani azt. Nem számít, de akik ezt belétek nevelték, sem földi eredetűek. Hiszen jól tudják, hogy elveszíthetik az uralmat a szívetek és az elmétek felett örökre. Nincs már messze a nap, amikor ez meg is történik, és mi együtt tudunk majd örvendezni. Tartsatok még ki, hiszen beletelik amíg „felfrissítődik” a testi szerkezetetek, és a mentális kapacitásotok is. De ez szükséges. Fontos, hogy a legmagasabb szinten működjenek, mire fellebben a fátyol, és a show elkezdődik. Az utolsó lépésekben akkora energia fog jönni, amely szó szerint elégeti a régi energiahálót (mely visszatart benneteket), és ezek a módosítások nélkül könnyedén előfordulhat, hogy a félelem zúdulna rátok.

Visszatérve a titeket segítő kísérőkre, mi egy nagyon vegyes csapat vagyunk, a multiverzum minden sarkából. Mindenkinek megvan a különleges feladata és felelőssége. Vannak, akik közvetlen kommunikálnak veletek, mondjuk pont egy ilyen csatornázáson keresztül, ahogy most is. Vannak, amelyek szavak által történnek, de vannak sokkal finomabb üzenetek is, amit talán nem vesz észre ennyire a fogadó fél.

Energia formájában is küldünk üzeneteket, amelyek nagyon erős érzelmi vagy fizikai hatást váltanak ki, amikor megkapjátok. Néha a legjelentéktelenebb szövegben is kaphatsz üzenetet, így van, akiket megváltoztat, mások észre sem veszik. Ez is egyéni, mert különböző hangon (rezgéseken) rezegtek. Ezeket nem kell összehasonlítani, de tudd, hogy együtt egy gyönyörű kórust alkottok.

Emellett vannak csoportok, akik azon tevékenykednek, hogy a légkörötöket befertőző (piszkoló) sötétséget eltűntessék egyszer és mindenkorra. Ők igazi fényharcosok, és az erejüket nagy mértékben kell használniuk. Több csatát láttak, mint amit ti egyáltalán el tudtok képzelni, mert a sötét urak már jó ideje kitartanak. De hiába, mert már legyőzettek, és csupán megpróbálják azt a látszatot fenntartani, hogy még mindig birtokolják az elméteket és a szíveteket. Mi már mindannyian tudjuk, hogy lejárt az idejük itt a Földön, csak még nem ismerték be. Addig pedig ezek a harcosok buzgón küzdenek ellenük.

Ugye már szóltunk arról, hogy milyen változatos „csapat” jött itt össze, hogy segítsen benneteket. Egy dolog viszont közös bennünk, mindannyian a „Minden, ami van” parancsára jöttünk ide, a mindent átható, minden alapjánál ott lévő energia parancsára, mely megnyilvánít minden létező dolgot, akár formában akár forma nélkül, valamint az összes lehetőség óceánját. A fény ereje küldött bennünket. Az, ami az egyetlen forrása minden létezésének.

Még ezek a sötét csínytevők is ebből az erőtérből áradtak ki valaha, de a saját tudatos döntésükkel úgy döntöttek, elszakadnak ettől a vezér-fénytől, és létrehoztak egy párhuzamos világot, ahol az eltorzított álmaikat megélhetik. Először ez tiszteletben lett tartva, mert nem ártottak senkinek, csupán önmaguknak. De ahogy elkezdték kiterjeszteni az érdeküket, úgy másokkal, sokkal békésebben létező lényekkel is kapcsolatba/összetűzésbe kerültek. Ez már nagyon megszállónak találtatott, és a legfelsőbb szintről úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek a kísérletnek. Megnöveljük a fényt ezekben a sötét sarkokban, hogy az egészségtelen cselekvés eltörlődjék egyszer és mindenkorra. Ennek véghezvitelére egy nagy csata lett szervezve.

Nos, ez a „munkacsapat” végre elérte a partjaitokat. Már eddig is küldtünk felderítő „egységeket”, és ezeket is érezhettétek, de most a főcsoport is itt állomásozik. Ez a csapat sok különböző lényből áll, akik eltérő területeken szakértők (specialisták). Jól együtt tudunk működni, mert ez nekünk természetes (alapvető). Úgy lettünk nevelve, mint ahogy a sejtjeitek működnek, mindegyik fontos feladatot lát el, de tisztában van a másik feladatának fontosságával is, valamint az együtt alkotott egésszel is.

Mi is mindannyian egyének vagyunk, de nem az egyéni beteljesülésünkkért létezünk, hanem a kollektíva öröméért. Más fajokkal (fajta lényekkel) nagy örömmel együttműködve egy harmonikus egészet alkotunk, amely mindenki hasznára válik. Mindenki tudja a dolgát ebben a jól olajozott gépezetben, és nincs szükség arra, hogy az irányításért versenyezzünk. Pont egy ilyen fajta szerveződés felé tartotok ti is.

Nekünk is megvan a parancsláncunk, nagyon is jól szervezett, de nem tartalmaz olyat, hogy egyik fontosabb lenne, mint a másik. Csak a gyakorlatiassága miatt van parancslánc, hogy minden a terv szerint haladhasson. Tehát ez kívülről egy bizonyos hierarchiára emlékeztet, de mi nem így tekintünk rá. Csupán úgy, hogy ez egy csatorna vagy szerkezet (szervezés), amelyen keresztül a megfelelő energia a megfelelő irányba áramolhat.

Szívesen látunk benneteket, egyenrangúként velünk. Úgy gondoljuk, hogy egy sokkal magasabb szintű életmódnak fogjátok ezt találni, így hogy senki nem emeli magát a többiek fölé (főleg nem a többiek kárára). Az egymással való kommunikáció is könnyű. Igaz, most ezzel a csatornázóval angolul kommunikálunk, ez nem véletlen lett így választva. Amellett, hogy az angol elég ismert a bolygótokon, tudnotok kell, hogy sokkal egzotikusabb partokon beszéltek először, mielőtt a bolygótokon megszólalt volna.

Természetesen a verbális kommunikáción kívül rengeteg más mód is van. Erre is rá fogtok ébredni, ahogy emelkedik az energiaszint. Egyelőre mi így, írott szóban adjuk át az információt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése