57. rész - ne legyünk indulatosak

A mai hír az előzőt folytatja, hiszen annyi fénymunkás szenved ebben a pillanatban. Annyira heves energiák érkeznek, nem csak a testetekbe, hanem az egész bolygóra, hogy nagy felfordulást hoznak létre. Ez nem azt jelenti, hogy károsak lennének. Ez fontos része a folyamatnak, ne féljetek. Minden irányból riasztó jelek szólnak, és nehéz átlátni a teljes képet arról, hogy mi is folyik valójában. Mindez a rombolás alatt egy új világ épül, szó szerint a szemetek előtt.

Az indulatok elszabadultak a világban. Az emberek kifogynak a türelemből, kifogynak a reményből és ez sok helyen az erőszak kitöréseként nyilvánul meg. Sokan vannak olyanok is viszont, akik nem így hallatják a hangjukat, hanem segítenek, ahol csak tudnak. Úgy nevelték belétek, hogy minden anarchiába és káoszba fog torkollni, amikor az irányító erők elveszítik a szorításukat a társadalom felett, és hogy mindenkinek saját magát kell megvédje, ellássa, akár még fegyverrel is biztosítva a túlélést.

Ez nem igaz. Az igazság az, hogy kevesen fognak erőszakhoz folyamodni, hogy mások elé kerüljenek. Az emberiség nagyobb része azt fogja választani, hogy megnyitja a szívét (önmaguknak és a körülöttük lévőknek is) és felfogják, hogy csak együttműködve tudnak túlélni. Nincs szükség arra, hogy felülről irányítsanak benneteket. Amikor ezt megérted, már nem lesz semmi, amitől félhetnél. Ellentétben azzal, ahogy most hiszitek, a jólétetekhez bőven van elég forrás (nyersanyag). A forrás alatt értjük a belső erőtől kezdve az összes természetes forrásokig, amire szükségetek van a túléléshez. Jelenleg ezek a források nem jól vannak elosztva/megszervezve. Sok el van pazarolva, mind az Anyatermészetből eredő források közül, mind a saját magatokból áradóból egyaránt.

Ti mind ragyogó fények vagytok, de a lelketek fénye szinte kihunyásig le lett tompítva. Most viszont sokan meglegyeztétek ezeket a lángokat és felragyogtak. Megpróbálják majd kioltani a lángotokat, de nem tudnak elég szemetet (médiára gondol – Tom) önteni elébetek ehhez. Ebben addig ki fognak tartani, amíg csak lehetőségük van rá. Nézzetek csak mögé és tisztán meg fogjátok látni, hogy miért tálalják elébetek ezt a fertőző anyagot (híreket). Tudják, hogy az embereket semmi sem tudja jobban visszafogni a félelemnél. Ti csak tartsátok a figyelmeteket a bolygótok összes sarkában újra és újra megjelenő fényre. Lassan, de biztosan szivárog át attól függetlenül, hogy milyen sötétnek is tűnik a környezet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése