54. rész - a tüntetésekről

A mai üzenet a bolygótok különböző részein megjelenő fellángolásokról szól. Számos ember ment ki az utcára, hogy az ellen tüntessen, ahogy a kormányuk kezeli az embereket. Eddig békések voltak ezek a tüntetések, de ez könnyen megváltozhat, ha a kormányok nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy meghallgassák ezeket a hangokat. A kétségbeesés közületek még a legbékésebbeket is harcoló oroszlánná tudja változtatni. Ezek a tüntetések még azokban az országokban is meg fognak jelenni, ahol a lehetőségek és az életvitel szinte mennyeinek tűnik a világ többi, brutális rezsiméhez képest. Ez sok vezetőt meg fog lepni.

Jusson eszetekbe, hogy a félelem oly sokszor erőszakhoz vezet. Ezért arra kérünk benneteket, tartsátok tisztán a fejeteket és szíveteket, hogy ez a „betörő” (félelem) ne tudjon megérinteni benneteket. A világon sokan félnek a jövőtől, aggódnak a szeretteikért, ahogy látják, hogy hullik szét a régi rendszer. Ne lepődj meg, ha olykor az aggodalom és szomorúság falába ütközöl, hiszen oly sok félelmet sugároznak ki az emberek, ahogy érzik, hogy szorul a hurok a nyakuk körül. Az eddigi történelem során soha nem volt még ilyen globális ügy, ezért nem is csoda, hogy mindenkit megérint így vagy úgy.

Újra figyelmeztetünk, maradj a középpontodban, ne veszítsd el a közelgő hajnal látomását (meglátását). Számos lélek bukását fogjátok látni, akik nem tudtak mást tenni, mint hogy megadják magukat a kétségbeesésnek, és közülük sokan éppen a fénymunkások lesznek. Lesz, akinek túl nagy a feszültség és feladja a reményt teljesen. Ha így érzed magad, akkor kérj segítséget a fénymunkás társaidtól. Emellett viszont tudd, hogy te csak a saját utadért felelsz, nem vállalhatod magadra azok megmentését, akik elcsúsznak. Csak a saját biztonságos utadat tudod újra és újra biztosítani, viszont a többieket tudod bátorítani a kitartásukban.

Tudjuk, hogy már sokan felismerték ezt a bölcsességet, és örömmel tölt el bennünket látni a különböző csoportok egy gyönyörű hálóvá való összekapcsolódását az egész bolygón. Csak akkor lehetsz része ennek a hálónak, ha te is így akarod, ezt nem lehet senkire ráerőltetni.

Emellett senkit nem kötelezhetsz arra, hogy kapcsolódva maradjon, ha el akar menni (le akar kapcsolódni). Ennek az egységesítő hálónak az ereje napról-napra nő. Egyedül sebezhető vagy, de összekapcsolódva megosztjátok egymással az erőtöket, és ezt már nem tudja semmilyen külső erő legyőzni, kivéve a ti félelmeteket. Sokkal erősebbek vagytok, mint gondolnátok. És most jött el az idő, hogy éljetek ezzel a hatalommal. Szükség is lesz rá, de sose aggódjatok, hogy kifogyna az ereje. Amíg összekapcsolódtok, addig a világegyetem ereje a vénátokban fut, és ez a forrás soha nem apad el. Ellenben a Föld bolygóból kibányászott erőforrások egyre nagyobb csökkenésével, ez a forrás csak nőni fog, mind erőben, mind méretben, ahogy egyre több embertársatok kapcsolódik hozzá. Ugyanakkor ez a rács egyre több és több közvetlen elérhetőséget ad hozzánk is. Jusson eszedbe, annak ellenére, hogy a legsötétebb naphoz közeledtek, a fény már csak egy hajszálnyira van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése