109. rész - a tudósok meglepődnek

2012. március 24.

Az elmúlt hetekben bejövő energiákról fogunk szólni. Ugye nem mindegyik hagy maga után olyan gyönyörű nyomot az égen, mint a sarki fények. Vannak más fajta energiák is, melyek sokkal kézzelfoghatóbb dolgokat hoznak létre, és amelyekre elkezdtek a tudósaitok felfigyelni. Elkezdték mérni a bolygótok körül száguldó feltöltött részecskék számát és gyakran meglepő, valamint érdekes eredményeket látnak, hiszen a monitorjaikon látott számok egy cseppet nagyobbak annál, mint amit vártak. Ez csupán a kezdet, még jobban fogják vakargatni a fejüket. Úgy gondoljuk, azt a kifejezést, hogy „a normális szintek feletti” egyre gyakrabban fogjátok hallani. Számos szokatlan mintát fogsz látni, nem csak az időjárásban, de más területeken is. Minden felgyorsul, az eddig kapcsolat nélküli dolgok elkezdenek egyre gyorsabban összekapcsolódni, és ez érdekes következményekkel fog járni.

Jusson eszedbe, hogy az a sok dolog, amit biztosra veszel, valójában csak egy sor eddig változatlannak tűnő szabály miatt van. De most ezek a szabályok elkezdenek megváltozni, látszólag véletlenszerűen. Sok probléma jelentkezik majd több olyan területen is, ahol eddig nem volt. Más szavakkal írva, várd a váratlant és semmit se vegyél biztosra. Az emberek általában magasabb rendűnek tartják magukat az őket körülvevő teremtéstől, de most érezni fogják, hogy több területen is ki fognak csúszni a dolgok a kezeik közül. Annyira függővé tettétek magatokat a sok elektromos berendezéstől és rendszertől. Bombabiztosnak hívjátok (foolproof, vagyis bolondbiztos angolul – Tom), de majd meglátjuk, ki fog bolondnak tűnni, amikor a természeti erők elkezdenek egy kicsit nagyobb skálán mozogni/játszani.

Tartsátok nyitva a szemeiteket és füleiteket, legyetek éberek. A fejlett civilizációnak nevezett törékeny szerkezetben semmi sem garantált, ne csodálkozzatok tehát, ha a rendszerek/szerkezetek elkezdik felmondani a szolgálatot, ill. itt és ott elromlanak. Ne ragadjon magával az aggodalom, ami oly sok ember elméjét fogja eluralni. Sokkal „fertőzőbb” lesz, mint most gondolnád, amikor az emberek úgy találják magukat, hogy képtelenek a dolgokat úgy csinálni, ahogy eddig normálisan szokták. Hamarosan a normális nap egy cseppet kalandosabb lesz, mint azt valaha is remélted volna, szóval dolgozzatok az egyensúlyotokon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése