134. rész - energiahullámok, tested átalakulása

2012. május 11.

Ahogy észrevehettétek már, sok minden történik ebben a pillanatban a felszínen is, de a legjelentősebb dolgok belül, a tekintetektől elrejtve zajlanak. Valószínűleg érzitek már az újabb energiák kavargását, mert egyáltalán nem szégyenlősen jelentették be az érkezésüket. És ez csak az első találkozás volt az elkövetkezendő számos közül, mert a „látogatók” itt maradnak. Ezen energiák a forradalom biztos jelei, melyet oly sokan vártatok. Kérjük, legyetek még egy kis türelemmel. Szinte halljuk, ahogy a csalódottságtól sóhajtotok, de mivel az egész rendszeretek átalakításáról van szó, így nem történhet meg egyetlen pillanat alatt. Ez csupán a kezdete a teljes (be)programozásotok újraindításának. Annak ellenére, hogy az első, legfontosabb lépés az (ennek megfelelő) energia belépésével már megtörtént, ezen kívül még bőven érkeznek energiák, s nem sokat kell várni a következő körre/rundára. Igazából néhány órás intervallumokról beszélünk, hiszen ilyen sűrűn érkeznek újabbak.

Jól használjátok ki a közte lévő lélegzetvételnyi időt és készüljetek fel a következő, úgymond rendszersokkra. Azért hívjuk sokknak, mert felrázza az energiamezőtöket. Olyan sokkról beszélünk, amelyre jól fel vagytok készítve, és nem észrevétlenül fog megtörténni. Annak ellenére, hogy ezek az energiahullámok kellemetlenek és nyugtalanítónak érződnek, egyáltalán nem károsak. A tested képes elviselni és megbirkózni az elkövetkező időszakkal is, egészen addig, amíg nem hagyjátok, hogy az elmétek beavatkozzon azokkal a gondolatokkal, amelyek lehúznak. Ne engedd, hogy az elméd meggyőzzön arról, hogy szétesik a szervezeted. Nem fog, csupán újraépül, egy sokkal erősebb verziójúvá, mint amilyen most. Ennyit mára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése